Tisztán emlékszem – a Commodore 64 után – a legelső PC-re amit a család szerzett be 2000 környékén. 366 MHz-es Intel Celeron processzor, 32 MB RAM, 6 GB HDD és persze a jó öreg Windows 98 SE.

Játékra szinte már akkor alkalmatlan volt a nevetségesen kevés rammal, voodoo-kártya nélkül, és ráadásul még “cerka” is volt. A szüleim akkoriban először egy PlayStation-ön gondolkodtak – ami töredéke lett volna ennek a PC-nek – de úgy voltak vele, a számítógéppel a játék mellett tanulhatok is… na persze. A listában azok a videojátékok szerepelnek, amik valamilyen szempontból meghatározóak voltak számomra és amikbe a legtöbb időt “fektettem”.

#1 – Unreal Tournament 2004 (PC)

Középiskolás koromban vonzott be teljesen, pontosabban a barátok “erőltették” rám, előtte már ismertem valamennyire a 2003-as részt, de elsőre nem vonzott be ez a világ. Ez volt az első olyan, amit online multiplayer-ben kezdtem el játszani a barátaimmal. Végül annyit játszottunk vele, hogy a legtöbbet nyúzott játék lett ever. Már-már beteges módon nyomtam, amennyire béna voltam benne eleinte, annyira lettem fél-profi. DM-Rankin, Deck17 és az Arena. Ezek a pályák voltak a legjobbak. Az összes zegjét-zúgját és rezzenetét ismertem. (Szerintem még most is.)

#2 – Worms Armageddon (PC)

Nem a hagyományos módja volt az érdekes, talán az kicsit unalmas is, hanem a multiplayer része. Nem hivatalos módok és pályák. Ez volt online a sztenderd. Lengyelek és magyarok tömkelege. Két módot nagyon szerettem. Az egyik, mikor kötélről meg kellett érinteni a meghatározott falakat és csak utána lehetett támadni szintén kötélről. A másik pedig egy gyorsasági mód, mikor szintén a kötél segítségével kell “végigszaladni” a pályán a célhoz. Ezek a pályák természetesen nem voltak rombolhatóak.

Mivel ezek a módok nem voltak hivatalosak, így a program szabályokat sem tudott rá alkalmazni. Ezért, ha valakai támadás előtt nem érintette meg a falat pl. és a következő körben nem “skippelt”, a többiek könyörtelenül rá szálltak és ízekre szedték. Jobb volt tehát nem “noob”-nak lenned.

#3 – Transport Tycoon Deluxe (PC)

A legidőrablóbb tevékenység felépíteni a semmiből egy olaj vasúthálózatot a sivatag közepén, majd a jól végzett munka örömére nézni a képernyőt, mennyi virtuális dollárt hasítanak a mozdonyjaid. Egy pár nyári szünetet el..sztam csak erre. Ha kipróbálnád, ingyenesen letöltheted a TTD nyílt forráskódú változatát. Majdnem olyan, mint az eredeti. De, ha megvan az eredeti lemezed, akkor a program átszipkázza a hangokat és a grafikát is, így a Windows 10-en is futtathatod ugyanazt a TTD-t, amit 10 évvel ezelőtt is.

#4 – Tomb Raider III (PC)

Jaj, Lara mennyi kaland volt Te veled. Az első rész a 3D-s irányításoddal és a szögletes csöcseiddel azonnal a köztudatba robbantál. Az irányításod egy rakás szar volt, ezért a játékmenet is nehéz volt, így sokáig tartott veled. A legtöbbet a harmadik részeddel játszottam, ami a dzsungelben játszódott. Itt már a melled is teltebb lett. Annyira megvoltam bolondulva érted, hogy azt kellett hazudnom, elmúltam 12 éves, csak hogy megtudjalak venni a Metro áruházban.

“Annyira megvoltam bolondulva érted, hogy azt kellett hazudnom, elmúltam 12 éves…”

Sokan még most sem tudják elfelejteni a szögletes melleid, ezért pár okos összehozott téged böngészőben játszható változatba. A grafika és játékmenet teljesen ugyanaz, egyedül amit észrevettem az az árnyék, ami az első részben biztos nem volt ennyire profi. (mert talán nem is volt.)

#5 – Need For Speed III: Hot Pursuit (PC)

Az igazi NFS érzés ekkor volt, persze akkor még nem tudtunk erről, nagyon mással össze se tudtuk hasonlítani, hiszen az NFS volt egyenlő az autós játékkal. Az intrója máig a legjobb, ami valaha készült autós játékokhoz. Azonnal lázba hozza az embert. Az akkori gépkonfiggal iszonyat döcögősen ment, egy kockaparádé volt az egész, de mit érdekelt, ha egy Lamborghini-vel száguldozhattál a rendőrök elől. A mesterséges intelligencia persze hülye volt, így többször ment át egy-egy verseny dodgem vezetésbe.

#6 – Grand Theft Auto 3 (PC)

Legelőször a GTA 2-vel találkoztam még az általános iskolában infó órán, azonnal a rabja lettem. Az infó órák csak ezért voltak jók. Majd megjelent a 3. rész és TESCO-ba jártam játszani a kiállított PS2-vel. “Csak a GTA 3 fusson rajta” – Ez volt a mantrám az új PC-m vásárlásakor. Ha jól emlékszem abban már egy 1,8 GHz-es Celeron proci volt, 1 giga rammal és egy igen népszerű Geforce MX 440 videokártyával. Ezen már úgy ahogy elfutott. Persze, játszottam a Vicy City-vel és a San Andreas-sal is, sokan ezeket tarták a sorozat legjobbjainak, amivel nem is biztos, hogy tudnék vitatkozni, azonban annyi inger ért a harmadik rész kapcsánt, hogy ezt az érzelmi faktort nem tudom levetni magamról.

#7 – Burnout 3: Takedown (PS2)

A Media Markt (vagy talán az Electro World?) standjánál szembesültem legelőször a Burnout szériával. Rögtön a szerelmese lettem. Roppant egyszerű a története. Az autóddal lökj ki – vagyis semmisíts meg – annyi autót, amennyit csak bírsz. Az akkori törésmodell valami hihetetlen volt, nem volt vetélytársa a piacon még csak hasonlóra sem. Az agyat remekül kitudta kapcsolni, éppen ezért nem volt túl nehéz a játék, mindig megvolt a sikerélményed. Nem tudott sokat, de azt remekül. Külön érdekes volt az a mód, amikor a legtöbb kárt kell okoznod egy-egy tömegkarambollal. Csodás.

#8 – Carmageddon (PC)

Hatalmas port kavart a megjelenése a piacon. Pontosan már nem emlékszem, hogy csak beakarták tiltani a játékot, vagy meg is tették. Mindenesetre nekem sikerült beszerezni még időben. A grafikája olyan volt amilyen, de azt fontos leszögezni, hogy soha nem a külcsíny alapján tetszett vagy nem tetszett egy-egy játék, talán szempont sem volt soha. A játékok ahogy jelentek meg évről-évre, mindig tudtak újat mutatni, és egy apró újítás is már elég lehetett a sikerélményhez. A Carmageddon esetében az autóversenyzést párosítottéák a járókelők széttrancsírozásával. Bámulatos.

#9 – Super Mario Bros (Mega Drive 2)

Tö-tö-törö. Tö. Tö. Mennyit hallottam ennek az olasz vízvezetékszerelőnek a zenéjét, te jó ég. Aki nem tudná – én se tudtam, úgy kellett utánakeresnem -, a Mega Drive 2 konzol másnevén a “sárga kazis” játékgép. Igen, ez az. Alapból a Mario rajta volt és még 999.999 játék.. aha, persze. Mai napig megunhatatlan. Igaz, ma már nem sárga kazi a divat, hanem van például okostelefonra az ún. Mario RUN. Az irányítás és a grafika persze már más, de a hangulata még mindig emlékeztet az “eredetire”. De lehet csak beképzelem magamnak.

#10 – Battle City (Mega Drive 2)

A Battle City – vagyis a tankos játék ugyebár – eleinte nem volt nagy kedvencem, egészen addig amíg csatlakozott a testvérem és kétjátékos módban nyomtuk tovább. Egyedi készítésű pályákat nagyon szerettem készíteni, amit utána végig pusztítottunk. A játék lényege pofon egyszerű, meg kell védeni alul középen azt a sas figurát (?), még pedig úgy, hogy kiiktatod az ellenséges tankokat. Lehetett fejleszteni is a harckocsit, olyankor gyorsabb lett a tank és erősebb is lett a lövedék.

#11 – Roller Coaster Tycoon (PC)

Nem is tudom már mi fogott meg abban, hogy vidámparkot építsek.. ja de! Hogyan kell halálos hullámvasutat építeni a látogatóknak, amivel azonnal kirepülnek és felrobbannak. Hmm.. Így leírva kicsit furán hangzik a dolog. Nyílván hosszú távon nem ez motivált, de alkalomadtán, egy rosszul sikerült üzleti évben, vagy mert teli volt hányva az egész park, jöhetett a “busszú”. Majd a legutolsó mentés visszatöltése, mintha megse történt volna. * fütyörészés*

#12 – Devil May Cry (PS2)

Nem igazán voltam oda ezekért a hentelős játékokért soha, ezért nem is értem miért fogott meg ez annyira. De, ha mindenféleképpen megkéne magyaráznom, akkor a hangulatra fognám. Akkoriban nekem nem volt PS2-m (valamikor később lett), nagyon drága mulatság volt ez, így az egyik hobbim közé tartozott, hogy a TESCO-ba jártam játszani. Mindig összegyűltünk páran, és mivel ez a játék volt állandóan a gépbe, hát ezt toltuk mi is. Az első 20 perce a játéknak már a könyökömön jött ki, mert ugyebár menteni azt nem tudtunk.

#13 – Call of Duty (PC)

Egy időszakban sokat játszottam vele, főleg a barátokkal, akik még COD szervert is üzemeltettek. Nem voltam egy pro, de voltak azért jó pillnataim. Leginkább a barátok miatt játszottam, akik 2. világháborús fanok voltak. Én meg nem ellenkeztem, de inkább UT2004-eztem volna. Meg is látszott a játékomon, mert elég sokat ugrándoztam, miközben ez sokkal taktikusabb játék. Nem rég hallottam a hírt, hogy jön a legújabb 2. VH-s COD, aminél a multiplayerben a nácikat kicenzúrázzák majd, hiszen az nem elég “pící”. Vicc az egész.

#14 – LocoRoco (PSP)

Ezt a játékot nem igazán tudom hova tenni. Pontosan azt sem tudom, mik ezek a sárga lények. Málnaszerű bogyókkal kellett etetni, hogy minél nagyobbra nőjjön. Az irányítás pedig a kép döntésével kellett kivitelezni (két gomb nyomogatásával a PSP-n). A zenéje idegesítő és egyben nyugtató is volt – attól függ milyen volt a hangulatod. Maga a játékmenet, a színek váltakozása annyira magával ragadó, hogy nem érdekelt az, hogy leginkább a 8 évesek játszottak ezzel, lekötött és kikapcsolt teljesen.

#15 – Resident Evil 4 (PS2)

Mindig is fostam a Resident Evil szériától rendesen, főleg az első részek voltak a legparábbak, mikor fix kameranézettel ment a játék, és sokszor nem láthattad a zombikat magad előtt, csak a nyöszörgésüket hallhattad. A negyedik részben a karakterek nagyon jók voltak, az irányítás is viszonylag egyszerű volt, és hát azok a “headshot”-ok amiket lőttem a zombikra, megfizethetetlen volt. Akkortáj készítettem YouTube-ra is egy gameplay videót – ez volt az első (és utolsó?) – de sajnos mára már elveszett valahol az éterben. RIP.

#16 – Prince of Persia: The Sands of Time (PC)

Én a legelső részeivel nem játszottam, sőt nem is ismertem, viszont a “The Sands of Time” akkora sikert aratott, hogy nem lehetett nem megismerni. Olyasmi volt ez, mint nekem a Tomb Raider, csak plusz képességekkel megáldva. Tudtunk a falon rohangálni, noha nem úgy mint Pókember, de egy pár lépésig fel- és áttudtunk szökkeni a túloldalra, ami egy igazi felfrissülés volt ebben a műfajban. Könnyen vitt magával ezáltal a játék, sőt, ami a pláne, hogy ha meghaltunk, nem kellett újrakezdeni azt az adott részt, hanem pár másodpercre vissza tudtuk pörgetni az időt. Rájöttek a fejlesztők, hogy a játékosok utálják, ha meghalnak. Pacsi!

#17 – F.E.A.R. (PC)

Ismételten magamtól nem játszottam volna ezzel a játékkal, ha a barátom nem mondogatja, hogy ki kell próbálnom milyen, ha egy aranyos kislány megöl az éjszaka leple alatt. Akkoriban volt azt hiszem a Kör című film népszerű, és voltaképp ezt a hatást érte el a játék is. Ekkor jöttek be a legelső kétmagos processzorok, és ez a játék volt az elsők között, ami ezt ki is tudta használni. Miután lett nekem is ilyen CPU-m, azt nézegettem, hogy a gyors kurzor mozgatásoknál a Windows-ban mennyire nem kottyan meg a számígógépnek. Ezt a játékot is lehetett multiplayerben játszani, és baromi jó volt, mert volt benne egy lassítás, ami kicsit olyan volt, mint a Max Payne-ben.

#18 – Postal 2 (PC)

A PC (értsd: politikai korrektség) és, genderkurzus mentes játékok időszaka volt ez. Milyen jó is volt. Persze akkor nem így éltük meg, hanem sokkal inkább egy olyan “játékot”, amiben szabadon lehetett brunyálni az utcán a járókelőkre, és bármikor felhúzhattunk a puska végére egy macskát, miközben az égből is folyamatosan estek le. Beteg egy játék volt ez. Egyfajta stresszoldó és gőzkieresztő hatása volt. Még, ha nem is volt rá okod, megfogott ez a szabadelvű prolisága.

#19 – Colin McRae Rally 2.0 (PC)

Az egyetlen rallys játék, amit végigvittem. Az autók mechanikája nagyon tetszett, a kanyarokat precízen és mindig úgy tudtam bevenni, ahogyan elterveztem. Talán még azért is tetszett, mert vígan elfutott az akkori PC-men, hiszen az autó kerekei is durván szögletesek voltak. A tompa grafika mellett a hangok kiemelkedőek voltak, főleg a kipörgéseknél. Emlékszem a harmadik része már nem váltott ki belőlem ennyi érdeklődést, pedig határozottan jobb volt már annak a grafikája, talán csak a játékmenete romlott, vagy a fene se tudja.

#20 – Command & Conquer: Generals (PC)

Kevés stratégiai játékkal játszottam, ezen kívül még talán a SWINE volt, ami egy magyar fejlesztés volt, amiben disznók és nyulak (?) harcoltak egymás ellen. Ennél életszerűbb volt a Generals. Egyszerű volt az irányítás és a grafika is a csúcson volt. Az osztott figyelem képessége kellett a legjobban az ilyen típusú játékokhoz és a gyors reakció sem volt utolsó szempont. Egy barátommal ezt is játszottam multiban, még ha csak pár alkalommal is. Azóta nem igen találkoztam hasonló típusú játékokokkal – vagy csak én nem hallottam róla.

Neked mik voltak a kedvenceid? Írd meg.

Szerző

Szia! János vagyok. Ez pedig az én személyes blogom az engem érdeklő témákkal. Független blogger szabad megnyilvánulásai szubjektív állásponttal.

Szólj Te is hozzá!